25% Megújuló Energiaforrás avagy Ezt kell tudnia egy új épületnek 2021-től

2020. december 31. után minden új épületet a közel nulla energiaigény szint szerint lehet majd csak építeni, így az új rendeletben rögzített energetikai mutatószámok lesznek mérvadóak. Olyan termékek, rendszerek alkalmazása válik szükségessé, melyek az épületet és az egyént egyaránt maximálisan kiszolgálják, a legkisebb energiafogyasztás mellett. Az okos gépészeti rendszerek tervezéséhez, kivitelezéséhez, üzemeltetéséhez az ehhez értő szakemberek elengedhetetlenek.

2021. január 1. az a dátum, amely ma már egyre több építtetőt érdekel. Miért? Mert akár érintettek is lehetnek ha e nap után tervezik használatba venni lakóházukat. De, mit is jelent pontosan az új energetikai szabályozásban az, hogy az épület energiaigényének 25%-át megújuló energiaforrásból kell fedezni?

A követelménynek történő megfelelést az ingatlanra készült energetikai tanúsítványban elért legalább BB minősítés igazolja. Az előírás új épületek építése mellett meglévő ingatlanok jelentős felújítása esetén is kötelező érvényű. Az új épület az előírtnál magasabb energiahatékonyságú is lehet, így BB-nél jobb energiaosztályba is tartozhat, rosszabba azonban nem. Az energetikai tanúsítvány beszerzése az építtető feladata, a használatbavétel tudomásulvételének kérelmezésével egyidejűleg.

Legalább BB energetikai besorolást kell elérni

Minden újépítésű épületnek el kell érnie legalább a BB energiaosztályt. Ennek az energetikai minősítésnek a hivatalos megnevezése a "Közel nulla energiaigényre vonatkozó követelményeknek megfelelő". Ahogy a név mutatja, a BB osztályt teljesítő épületek megfelelnek a jogszabályban megfogalmazott követelménynek. Természetesen ettől jobb besorolás is elérhető, az AA++, AA+, AA kategóriák is megfelelnek a rendeletnek.

Az új épületek maximális energiafogyasztása 100 KWh/m²a lehet

Az új épületek teljes energiafogyasztását is maximalizálja a közel nulla energiaigény követelményszintje. Ennek kiszámítását csak az építész tervező vagy a bevont energetikus tudja elvégezni.

Ez az érték számításba veszi az épületgépészeti berendezések hatásofokát, a szabályzást, a felhasznált energiahordozókat. Megengedett számértéke legfeljebb 100 KWh/m²a [Kilowattóra-per-négyzetméter-év] lehet, minél kisebb ez a szám, annál gazdaságosabb az építmény. Ha az épület összesített energetikai jellemzője 100-nál több, az épület nem érheti el a BB minősítést, így a közel nulla energiaigény követelményszintjét nem teljesíti.

Új épületeket csak úgy lehet tervezni és kivitelezni, hogy a fenti szám teljesüljön!

Épületszerkezetek, hőszigetelés

Az építésügyi szabályok meghatározzák, hogy minimálisan milyen hőszigetelő képességgel kell rendelkeznie az újonnan beépítésre kerülő építőanyagoknak / épületszerkezeteknek. A rendelet nem magát a hőszigetelés vastagságát határozza meg, hanem a hőátbocsájtási tényezőket, szerkezettípusonként.

Az építésügyi szabályok nem csak az egyes épületszerkezetekre, hanem az új épület egészére vonatkozóan is megfogalmaznak energiahatékonysági elvárásokat, a fajlagos hőveszteségtényező követelményértékének formájában. Általános tapasztalat, hogy ha a szerkezetek megfelelnek az előírásoknak, akkor a fajlagos hőveszteségtényező is megfelel, így nem kell részletesebben foglalkoznunk vele.

Energiahordozók, 25% kötelezően megújuló forrásból

A közel nulla energiaigény követelménye figyelembe veszi az épületben felhasznált energiahordozókat, például azt, hogy gázzal, tűzifával, vagy épp távhővel fűtünk. A közel nulla energiaigény követelményének eléréséhez az energiafogyasztás legalább 25%-át megújuló forrásból kell fedezni. Ha megújuló energiaforrásból származó energia nincs felhasználva az ingatlanban, a követelményszint nem teljesül, a BB minősítés nem adható ki a használatbavételkor végzett energetikai tanúsítás során.

Az alábbi megújuló energiahordozó vehetők figyelembe: tűzifa, biomassza, biomasszából közvetve vagy közvetlenül előállított energia, a biogázok energiája, fapellet, agripellet; nap-, szél-, vízenergia, geotermális, geotermikus, hidrotermikus, légtermikus energia; illetve a távhő is bizonyos esetekben. Jó tudni, hogy az inverteres split klímák is figyelembe vehetők a megújuló energiaarány kiszámítása során, ezek ugyanis levegő-levegő hőszivattyúként működnek, ha fűtési üzemmódban működtetjük őket.

Ha AA, vagy annál jobb minősítést szeretne elérni, a fűtési (és hűtési) rendszert helyiségenkénti elektronikus szabályzóval kell ellátni. Ez a gyakorlatban egy fali érzékelőt jelent. Az AA osztályú épületekben a fűtési és hűtési rendszereknek minden helyiséghez, illetve a funkciójukban összeegyeztethető helyiségek zónáihoz saját szabályozó kör van rendelve, elektronikus fali érzékelőkkel / vezérlőkkel. A hőtermelő berendezések időjárásfüggő szabályzása is megoldott kell, hogy legyen.

Forrás: OTK

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról